#nemadomfel! #igaztortenet #egyut
Kazány Tibi őszintén, kendőzetlenül mesélte el történetét. Beszél a mélyontokról és azokkal az ajándékokról is, amit az élettől kapott. Kollégái, gyermekei és barátai is beszélnek Tibiről.

A Miss Spinner International 2017 – szépségkirálynője és a nagyköveti  cím büszke tulajdonsa:

Parti Angéla

 A második udvarhölgy címet Csillik-Klubert Szilvia (jobbra) kapta, első udvarhölggyé pedig Hadarag Paula Andreát (Románia) (balra) választották.A Közönségdíjat Kara Mária(Szlovákia) vihette haza.

Nyolc döntős hölgyünk csodás szereplését és királynőnk örömteli pillanatát megnézheted összefoglalónkban:

 

Egyedi anyag az Esélyben. Parti Angéla – Miss Spinner International 2017 és Kazány Tibor ötletgazda beszélgetnek az Esély csapatával.

“A verseny legfőbb erénye,a remek hangulat és az elfogadó, valamint inspiráló közeg. Korábbi résztvevők is buzdították a jelentkezőket. Ez pontosan azért van, mert kaptak egy olyan pozitív jó érzést, egy olyan töltettel távoztak innen a versenyből, amit nagyon szívesen ajánlanak a barátaiknak. És pontosan ez volt a cél, hogy egyszer eljussunk majd ide.
Mert jól érzik benne magukat a részt vevők, jól érzik magukat azok az emberek akik ezt nézik, és ezáltal ez egy öröm forrása lehet mindenkinek.” KAZÁNY TIBOR

A Miss Spinner 2017-ről készült beszámolót visszanézhetitek 15:37-tól.

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=PbKNM2bA8gc

 

 

<strong>Remek összefoglaló tatai felkészítő- és élménytáborunkról. Ráadásul egyedülálló esküvői ruhás fotózásunkra is betekintést nyerhettek.</strong>

 

 

 

 

 

 

 

 

 

<center>https://www.youtube.com/watch?v=qD9UdupjJ0M&feature=share 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Parti Angéla, Katus Attila és Bolya Imre  a Család – Barát Magazinban számolt be a Miss Spinner 2017 élményeiről.Meséltek tapasztalataikról, és további terveikről is, illetve szó esett a nőiességről, valamint az önbizalom fontosságáról.

>>A beszélgetést visszanézheted 49:17 perctől.

A videóért kattints a képre.

 

“Lányok nem kell félni. Nagyon jó buli lesz!” – Till Attila bíztatja a kerekesszékes hölgyeket.

 
Orosz Barbara és a tomboló női energiák.

Bolya Imre pozitív tanácsa a hölgyeknek:
“Az a ragyogás, amit egy-egy fotózás és maga a verseny alatt át fognak élni, olyan szinten felbecsülhetetlen, hogy ezt mindenkinek ki kell próbálnia!”
– Vasas Vanda mesélt élményeiről a VOUS.hu csapatának.
A teljes interjúért kattints a képre!

Halász Éva és Kazány Tibor az Esti kérdés vendégeiként, különleges információkat osztottak meg a Miss Spinner International 2017-ről!

Szeretnéd tudni, hogy milyen különleges meglepetéssel térhetnek haza a döntős lányok?
Hogyan született meg a verseny?

A teljes beszélgetést a képre kattintva visszanézheted!

Bolya Imre – inspirációs trénerünk a Hír tv – Reggeli járat műsorában Miss Spinner csapattagként mesélt a szépségversennyel kapcsolatos feladatairól. Imre fogja segíteni döntős lányainkat a felkészülésben, hogy sokkal nagyobb önbizalommal, karizmatikusan lépjenek majd a nagyközönség elé.